Jelenlegi hely

Papagáj Workshop 2014

 

 

A Papagájvilág Alapítvány a Magyar Díszmadárbarátok Pannónia Országos Szövetségével közösen immáron negyedik alkalommal hirdeti meg tematikus képzését a papagájkedvelők, papagájtartók számára.A workshopra látogatók neves hazai és külföldi szakemberekkel találkozhatnak, akiknek előadásai mindig nyújtanak valami plusz ismeretet, amivel az otthonainkban élő papagájok életminőségét javíthatjuk, gazdagíthatjuk. Évről-évre próbálunk információban gazdag programokat és jó hangulatban eltöltött hétvégét szervezni a papagájkedvelő közönségnek.

A sok információ mellett a résztvevők egymással is tapasztalatokat cserélhetnek, hiszen ez a két nap kizárólag a papagájok világáról szól. Helyes, fajnak megfelelő tartásuk, elhelyezésük, táplálásuk, testi-lelki szükségleteik kielégítése, a felmerülő problémák kezelése nem egyszer okoz fejtörést a lelkes és felelősségteljes gazdáknak. Mindenki lehetőséget kap arra, hogy az előadások témáival, illetve az otthonukban tartott, saját papagájaikkal kapcsolatos kérdéseikre, a felmerülő problémáikra válaszokat kaphassanak! Szinkrontolmács és munkatársaink is segítenek azon vendégeinknek, akiknek az idegen nyelvek ismerete gondot okoz, de nem szeretnének lemaradni erről a nagyszerű, információkban gazdag hétvégéről!
Mint minden évben, ezúttal is szeretettel várjuk a papagájok szerelmeseit, hogy legyen egy hétvégénk, ami csak tollas kedvenceinkről szól!
 
A hivatkozásokra kattintva kaphat bővebb tájékoztatást!
 
 
 
 
 
 
 
 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer